3 meccs vasárnap?

Az eddigi kettő helyett előfordulhat, hogy három bajnoki mérkőzést rendeznek majd vasárnaponként a labdarúgó Bundesligában. Erről kezdett tárgyalásokat a Német Labdarúgó Liga (DFL) a közvetítések és összefoglalók készítésének jogaival rendelkező televízió

A csatornák közös nyilatkozata szerint, bármilyen megoldást elfogadhatónak tartanak, ha ezekhez igazodva módosítják a már megkötött szerződéseket. Az esetleges változtatásokat ezért csak a következő bajnoki szezontól tartják kivitelezhetőnek.

A DFL az UEFA Kupában érdekelt csapatok nyomására vetette fel a harmadik vasárnapi meccs lehetőségét. Mivel az UEFA Kupa hivatalos játéknapja a csütörtök, többször előfordult, hogy valamelyik itt szereplő Bundesliga-együttesnek az európai kupamérkőzése után két nappal, szombaton már bajnokit kellett játszania.

A második számú európai sorozat jelenleg zajló kiírásában a legjobb 32 között öt német csapat - Bayern München, Werder Bremen, Hamburger SV, 1. FC Nürnberg és Bayer Leverkusen - lép pályára.
Forrás: MTI