Több milliárd forintot nem fizettek ki

Több milliárd forint menedzsmentdíjat nem fizetett ki tavaly a Fővárosi Vízművek Zrt. a külföldi tulajdonosainak, mivel a főváros által kezdeményezett menedzsmentdíj-felülvizsgálat még nem zárult le - derült ki a Fővárosi Közgyűlés Gazdasági Bizottságának

Csatlós Csaba (MDF) felvetésére Csorba Zoltán, a vízművek francia-német tulajdonosait képviselő Hungária Víz Zrt. vezérigazgatója elmondta, hogy a cég napi működését nem befolyásolja, hogy nem kapták még meg a nekik sikerdíjként járó pénzt. Az MDF-es politikus felvetésére közölte azt is, hogy a 2006-os menedzsmentdíj rendezetlensége miatt a könyvvizsgáló nem hitelesítette a cég beszámolóját.

Az előterjesztés szerint 2006-ra 3,2 milliárd, tavaly a I-III. negyedévre pedig mintegy 2,5 milliárd forint menedzsmentdíj jár a vízművek külföldi tulajdonosainak. A főváros sokallja ezt, ezért csaknem egy éve tárgyalások zajlanak az ügyben.

A szakbizottság elfogadta a Fővárosi Ingatlankezelő Műszaki Vállalkozó Zrt. tavalyi I-III. negyedéves beszámolóját is. Ebből egyebek közt kitűnt, hogy az egymilliárd forintos bevétellel, s nyolcmillió forintos eredménnyel kalkuláló cégnek tavaly szeptemberig 145 millió forintos lejárt követelése volt. Ebből mintegy 110 millió forinttal a tulajdonos önkormányzat és annak gazdasági társaságai tartoztak az ingatlankezelő cégnek.

A mintegy két éve húzódó ügy lezárásaként a bizottság hozzájárult ahhoz, hogy társasházzá alakítsák a VIII. kerület Szabó Ervin téri parkolóházat, amelyben a fővárosnak 10 parkolóhely tulajdonrésze van. Két éve még 12 parkolóhelye volt a fővárosnak, azóta eladtak kettőt egy családnak, amelynek így öt parkolóhelye lett.

Somlyódy Csaba (MSZP) elnök nehezményezte, hogy a szakbizottság nem tudja azt, hogy mennyi bevétele származik ebből a parkolóházból az önkormányzatnak. Gál Csaba, az önkormányzat vagyonkezelő részvénytársaságának vezérigazgatója megjegyezte, hogy tavaly már felmerült az összes tulajdonrész eladása. Közölte, hogy a Parking Kft. készít egy javaslatot arra, hogy a jövőben az összes fővárosi tulajdonú parkolóhellyel, garázshellyel ők foglalkozzanak. Halmágyi Judit (SZDSZ) kezdeményezte, hogy a bizottság kapjon egy prezentációt az új parkolási koncepcióról.
A testület egy négy éve húzódó ügyet lezárva rendezte a XI. kerületi Hunyadi János út és a Kitérő út térségének tulajdonjogi helyzetét. A térségben épült Savoya parki bevásárlóközpont érdekében a jelenleg felszámolás alatt lévő GRC Hungária Kft. több milliárd forintos fejlesztést végzett, utakat épített, és meghosszabbította a 18-as villamos vonalát.

A bizottság megállapította, hogy a GRC tavaly kifizette a fővárosnak az ügyben érintett ingatlan vételárát.
Forrás: MTI