Nagyobb részesedést akarnak

A Magyar Történelmi Film Közalapítvány (MTFK) szeretné, ha a jövőben a költségvetésből filmgyártásra fordított összeg 10 százalékát oszthatná ki pályázatokon - hangsúlyozta Kósa Ferenc filmrendező, a közalapítvány kuratóriumának elnöke hétfőn Budapesten.

A 39. Magyar Filmszemle keretében tartott sajtótájékoztatón Kósa Ferenc felhívta a figyelmet arra, hogy a filmszakma évente hatmilliárd forintos támogatást kap, ebből az MTFK jelenleg 100 millió forintot oszthat szét pályázatokon.

Ez aránytalan ahhoz a szellemi erőhöz, ami a történelmi film közalapítványban megvan - vélekedett, hozzátéve: a kuratórium több és hatékonyabb munkára lenne képes, és erre készen is áll.
Mint mondta, a jelenlegi összeget is "tiszteletre méltónak tartják és megbecsülik", de ez kevés arra, hogy valódi alternatívát jelentsen a pályázóknak, kevés a hatékony működéshez.

A kuratóriumi elnök kiemelte: a történelmi film közalapítvány nem akarja sérteni a Magyar Mozgókép Közalapítvány (MMK) tekintélyét azzal, hogy a filmtámogatásból nagyobb részesedést szeretne.
Kitért arra is, hogy az 1993-ban alakult MTFK 2006-ig 244 magyar játékfilm és 698 dokumentumfilm elkészítését támogatta.

Kósa Ferenc felidézte, hogy a Magyar Mozgókép Közalapítványt és a Magyar Történelmi Film Közalapítványt gazdaságossági okok miatt össze akarták vonni az új kormány felállásakor. 2006 szeptemberében kezdődtek meg a tárgyalások a döntéshozók és a szakmai szervezetek között, végül tavaly a kormány úgy döntött, hogy nem vonja össze a két filmes közalapítványt.

A döntést üdvözölve Kósa Ferenc úgy fogalmazott: az egyetlen pályázati lehetőség "teljes kiszolgáltatottságot" jelentett volna, az összevonásból származó jelentéktelen anyagi haszon pedig nem ért volna fel azzal a kárral, amit egy "egyközpontú ízlésrendszer" okozhatott volna.

A kuratórium elnöke leszögezte azt is, hogy a Magyar Történelmi Film Közalapítvány "politikai és piaci befolyásolástól mentes, önálló, szuverén műhely".

Forrás: MTI