A múlt kivégzése – Szerbia választott

Vasárnap igen fontos voksolás zajlott Szerbiában. Az államfő-választás második fordulóján ugyanis az ország jövője volt a tét. Irány a demokratizálódás és Európa, avagy harc Koszovóért, és a milosevicsi örökség folytatása? Úgy tűnik, a szerbek az előbbire

A tegnap és a holnap között félúton – a választás súlya

A szerb választások kiemelt jelentősége abban mutatkozott meg, hogy két, az ország további politikai irányvonaláról markánsan eltérő elképzeléssel bíró jelölt csapott össze. Boris Tadic, a kormánykoalíció egyik szárnyát alkotó Demokrata Párt jelöltje és Tomislav Nikolic, a Szerb Radikális Párt első embere ugyanis mind az EU-s csatlakozás, mind Koszovó kérdésében élesen különböző nézeteket vallanak. Nikolic a Milosevicsi-éra nacionalista politikáját képviseli, Koszovó függetlenedése ellen lobbizik, és e téren komoly orosz támogatással bír.

Tadic nem volt könnyű helyzetben, ugyanis bár az uniós integrációt tűzte zászlajára, nem mondhatott le Koszovóról sem. Legalábbis a tartomány megőrzését követelő szerb közhangulat miatt egyértelmű öngól lett volna nyilvánosan lemondani a területről. Annak ellenére igaz ez, hogy még a szerb radikálisok is tisztában vannak vele, hogy Koszovó nem tartható meg. Washington után számos európai ország nyilvánította ki, hogy kész elismerni a tartomány szuverenitását, és a Koha Ditore című pristinai lap információ szerint Brüsszel is rábólint a két-három héten belül valószínű függetlenségi nyilatkozatra.



A választások másik súlypontja az unió és Koszovó dilemmája mellett a kisebbségek kérdése volt. Radikális győzelem esetén sokan a Balkán-háborúk nacionalista nemzetiségi politikájának visszatérését emlegették, aminek veszélyességét növelte, hogy a tartomány önállósodása esetén újabb menekültáradat szakadhat a Vajdaságba. Az első fordulón jól szereplő, majdnem százezer szavazatot gyűjtő Magyar Koalíció (MK), Pásztor Istvánnal az élen épp ezért a Demokrata Pártot támogatta, és erre buzdította híveit is.

Tadic hibás taktikával fokozta az izgalmakat

Pásztor nem feltétel nélkül tette felajánlását, ugyanis az MK programjának kormányzati szintre emelését kérte cserébe. Alkupozícióját a maga mögött tudott jó választási eredményre alapozta, hiszen mindenki tisztában volt azzal, hogy a Nikolic-Tadic-párharc néhány ezer szavazaton is múlhat. Ennek ellenére Tadic nem tárgyalt érdemben a magyarokkal, aminek oka lehet a sértődöttség is, hiszen a vajdasági magyarok kétharmada nem rá, hanem Pásztor Istvánra adta voksát. Tadic várható közömbösségére a helyi magyar médiumok is rámutattak, Dudás Károly, a Hét Napban keményen bírálta magatartását:



A magukat demokratikusnak nevező szerb pártok - köztük a Demokrata Párt magas rangú tisztségviselői is - ugyanis az elmúlt időszakban annyiszor becsaptak bennünket, hogy szilárd garanciákra van szükségünk, olyan egyenes és nyílt (és nyilvános!) beszédre, amilyen Európában szövetségesek között szokás. Azzal kapcsolatban például, hogy a demokratikus elnökjelölt hajlandó-e támogatni a decentralizációval, a körzethatárok módosításával, a részarányos foglalkoztatással, Vajdaság autonómiájával és a magyar autonómiával összefüggő elképzeléseinket, a nemzeti tanácsok hatáskörére és pénzelésére meg identitásőrző intézményeink fenntartására irányuló javaslatainkat...

A választások első fordulója alapján már megjósolható volt a szoros verseny, hiszen Nikolic a voksok 39,6, Tadic pedig 35,5 százalékát kapta, és az enyhe radikális győzelem alaposan felbolygatta a közéletet. Tadic ugyanis hiába bírt erős moszkvai hátszéllel, és hiába helyezte kilátásba az uniós csatlakozást, nem egyeztetett a kisebbségi pártokkal, és Kostunica jelenlegi elnök támogatását sem élvezte. Továbbá a számára kedvezőnek gondolt magas részvételi arány szintén nem jött be: az első körben az arra jogosultak 62 százaléka járult az urnákhoz, mégis Nikolic győzött.