Semjén választ

Polgármestert és önkormányzati képviselőket választ ma a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Semjén településen, a voksolást azért írták ki, mert a település képviselő-testülete 2007. november közepén feloszlatta magát.

Tavaly novemberben egyhangú szavazással feloszlatta magát az önkormányzat, ezért kellett kiírni a szavazást - tájékoztatott Bányácskiné Daróczi Mónika körjegyző.

Az öttagú képviselő-testület és a polgármester nem tudott együtt dolgozni.
Novembertől a település ügyeit ügyvivőként vitte a polgármester és a testület.

Az időközi választáson három független jelölt indul a polgármesteri posztért, az eddigi polgármester Pávai István, Setét Béla korábbi alpolgármester és Stekler Ottó.

Az öt képviselői helyre tizenhárman pályáznak, közöttük azok a képviselők is, akik novemberben lemondtak.

Egyébiránt nem ez az első ilyen eset Semjénben. 2005-ben egy jogerős bírósági döntés miatt szűnt meg a polgármester státusza. Akkor szintén időközi választást tartottak, és a volt polgármestert, Pávai Istvánt újraválasztották.

Három éven belül így ez lesz a harmadik választás a településen.

Forrás: MTI