Illegális cigit és drogot is árultak

Kábítószert is találtak a rendőrök két, a gyanú szerint illegális cigaretta-kereskedelemmel foglalkozó férfinál Budapesten - értesült a HavariaPress. A harmincas éveikben járó férfiakat közös akció keretében fogták el a Budapesti Rendőr-főkapitányság és a

A gyanúsítottak egyike mindent tagadott, társa pedig megtagadta a vallomástételt, ennek ellenére a rendőrség kezdeményezte ez utóbbi férfi előzetes letartóztatását. A nyomozás eddigi adatai szerint a két férfi közösen árult kábítószert és zárjegy nélküli cigarettát a főváros területén.

Amikor a drognyomozók megállították egyikük autóját, abban kábítószer-gyanús anyagot, XVII. kerületi lakásán pedig további különféle kábítószert és nagy mennyiségű zárjegy nélküli cigarettát találtak.

A nyomozok azután figyelni kezdték feltételezett társát is, majd kinyittatták vele a páros által közösen használt, X. kerületi tárolóhelyiséget, ahol további drogot és cigarettát foglaltak le. Az illegális dohányáru miatt a nyomozók értesítették a Vám- és Pénzügyőrség illetékes szervét is, ahol már előzetes információval rendelkeztek a csempészek tevékenységéről. A drogok ügyében a BRFK, a zárjegy nélküli cigaretták ügyében pedig a Vám- és Pénzügyőrség folytatja le az eljárást.

Forrás: HavariaPress