Itt vannak a Gyökerek!

A Gyökerek - Gaál István filmművészete című könyv részben a tavaly ősszel elhunyt filmrendező írásait, részben a róla szóló tanulmányokat tartalmazza - mondta Pintér Judit, a kötet egyik szerkesztője szombaton Budapesten az MTI-nek.

Pintér Judit ismertetése szerint a januárban, a trieszti filmfesztiválon megjelent kiadvány Jancsó Miklós filmrendező megemlékezésével kezdődik és Sára Sándor rendező Gaál István temetésén elmondott búcsúbeszédével zárul.

A kötetben Paolo Vecchi, Giacomo Gambetti írásai mellett Csala Károly Gaál István fotóiról szóló tanulmánya, Várbíró Juditnak a Gyökerek című alkotás munkálatairól szóló írása, valamint Vajda Judit városfilmekről írt esszéje is megtalálható - folytatta.

Pintér Judit megemlítette azt is, hogy Gaál István írásait - egyebek mellett Szőts Istvánhoz és Sára Sándorhoz írt levelét - Zalán Vincének a filmrendezőről szóló krónikájából válogatta.

A tanulmányok 80 százaléka magyarul is olvasható - fűzte hozzá. Ugyanakkor megemlítette, hogy az olasz munkákat "jó lenne lefordítani magyarra".

Felidézte, hogy a Gyökerek - Gaál István filmművészete című kötet megszerkesztéséhez az 1988-ban alapított trieszti Alpok Adria filmfesztivál adta az ötletet. Gaál István retrospektív vetítését a kelet-európai országok filmjeit műsorra tűző filmes ünnepen már évek óta tervezték. A szervezést a filmrendezővel együtt kezdték, de ő már nem érhette meg a januári bemutatót.

A 39. Magyar Filmszemle keretében megrendezett könyvbemutatón Paolo Vecchi, a kiadvány másik szerkesztője úgy fogalmazott, nagyon meg van hatva, hogy Budapesten a magyar közönség előtt beszélhet arról a filmrendezőről, akit nagyon tisztel.

A kiadvány bemutatását követően levetítették Gaál István 1970-ben készített rendezését, a Magasiskolát.

A Magyar Mozgókép Mestere, Balázs Béla-díjas, érdemes művész életének 75. évében, tavaly szeptember 25-én hunyt el. Gaál István rendező, forgatókönyvíró, operatőr, vágó Keleti Márton osztályában végezte el a Színház- és Filmművészeti Főiskola rendezői szakát. A Budapest Filmstúdió munkatársaként híradókat készített, alapító tagja volt a Balázs Béla Stúdiónak.

Első játékfilmje a Sodrásban volt, amelyet a Magasiskola és a Holt vidék követett. Emlékezetes alkotásai közé tartozott az Orfeusz és Eurydiké, a Peer Gynt, az Örökségünk, a Legato, a Haláltánc, a Római szonáta, az Éjszaka, és a Gyökerek (Bartók-sorozat) is.
Forrás: MTI