Magyar Gárda-ügy Mosonmagyaróváron

A szabad demokraták Győr-Moson-Sopron megyei választmánya elítéli, hogy a mosonmagyaróvári önkormányzat fideszes és MDF-es képviselői megakadályozták a Magyar Gárda nemkívánatos szervezetté nyilvánítását a csütörtöki közgyűlésen.

"A Magyar Gárdának, amely a fasiszta hagyományokra épít, félelmet kelt, a nemzeti hagyományokat megcsúfolja, nincs helye sem Magyarországon, sem a megyében, sem pedig Mosonmagyaróváron" - olvasható a pénteken az MTI-hez eljuttatott iratban.

A liberálisok szerint a Fidesz és az MDF mosonmagyaróvári önkormányzati képviselői ezzel a lépésükkel "cinkosságot vállaltak a szélsőjobboldallal".

A közlemény rámutat: a Fidesznek minden szavazóra, így a szélsőjobboldaliakra is szüksége van a rövidesen sorra kerülő népszavazáson.

"Céljuk világos, mindenáron megszerezni a hatalmat a vezérnek, Orbán Viktornak" - szögezi le a dokumentum.

Az SZDSZ Győr megyei választmánya felszólítja a Fidesz és az MDF megyei vezetését, hogy határolódjanak el a mosonmagyaróvári önkormányzati képviselők ezen cselekedetétől, s bármely megnyilvánulástól a megyében, amely a Magyar Gárdával és a fasiszta ideológiával közösséget vállal.

A Fidesz-MDF többségű mosonmagyaróvári önkormányzat egy fideszes önkormányzati képviselő javaslatára csütörtökön vette le ülésének napirendjéről a Magyar Gárda nemkívánatos szervezetté nyilvánításáról szóló polgármesteri előterjesztést.

A Fidesz és az MDF támogatásával polgármesterré választott Szabó Miklós - aki az MDF Győr-Moson-Sopron megyei elnöke - írásos előterjesztésében azt javasolta, hogy a testület szögezze le: nemkívánatosnak tekinti a Magyar Gárdát és társszervezeteit a városban.
Forrás: MTI