Új birtokpolitikát kezdeményez a KDNP

A Kereszténydemokrata Néppárt értékalapú birtokpolitikát szorgalmaz, amelynek megvalósításáról a Barankovics Alapítvány szakértőinek közreműködésével törvényjavaslatot is készítettek - mondta a párt agrárpolitikusa csütörtökön az MTI-nek.

Medgyasszay László országgyűlési képviselő közölte: a jelenlegi haszonlevű birtokpolitikával szemben az értékalapú birtokpolitikát helyeznék a középpontba. Hozzátette: a termőföld minden ember ügye kell, hogy legyen, hiszen ez - egyebek mellett - társadalmi formációt is képez, az ország szuverenitásának alapja, a vidék megtartó képességének eszköze is.

A politikus szerint a földkérdést szabályozó törvénynek - más vagyontárgyaktól eltérően - a tulajdonlást és a használatot szabályoznia kell. A KDNP elkészült törvényjavaslata szerint termőföldet csak a három éve helyben lakó, mezőgazdasági tevékenységet folytató, szakirányú végzettséggel rendelkező, magyar nyelven szakmai végzettséget szerzett ember vásárolhatna. Kizárnánk a földvásárlásból azokat a magánszemélyeket is, akik jogi személyiségű társaság tagjai - tette hozzá az ellenzéki párt politikusa.

Medgyasszy László elmondta, a földtörvényt kiterjesztenék a tanyaingatlanokra, valamint az erdő és mezőgazdasági művelési ágba tartozó belterületi földekre is.

Az országgyűlési képviselő kitért arra, hogy a Barankovics Alapítvány mezőgazdasági és vidékfejlesztési szakmai műhelyében elkészült törvénytervezet - amelyet részletes háttértanulmány egészít ki - alkalmas arra, hogy a párt kormányra kerülése esetén a gyakorlatba átültethető intézkedési terv legyen.

Kérdésre válaszolva Medgyasszay László közölte: bár a törvényjavaslatot benyújtják az Országgyűlésnek, a kormányoldal fogadókészségének hiánya miatt nem várható, hogy tárgyalni fognak róla.
Forrás: MTI