Elfogták a fémtolvajokat

Két embert már elfogott a rendőréség abból a bandából, amely a gyanú szerint több színesfémlopást is elkövetett a közelmúltban Szegeden - értesült a HavariaPress. A több mint 600 ezer forintos kár megtérült.

A csongrádi megyeszékhelyen az elmúlt napokban két kft. telephelyén is betörők jártak; az egyik cégtől több száz méter réz telefonkábel, a másik helyről pedig nagy mennyiségű alumínium cső és állványelem tűnt el. A beszerzett adatok alapján a szegedi nyomozók eljutottak azokra a színesfém felvásárló helyekre, ahol a tettesek a lopott értékeket pénzzé tették, így a több mint 600 ezer forintos kár megtérült. Az ügyekkel kapcsolatban a rendőrség őrizetbe vett egy 52 éves pilisszentiváni és egy 20 éves szegedi lakost, harmadik társukat még keresik. A megyeszékhelyi kapitányság kezdeményezte mindkét gyanúsított előzetes letartóztatását is.
Forrás: HavariaPress