Szilivel egyeztetnek

A tavaszi ülésszak legfontosabb kérdéseiről, feladatairól egyeztet ma délelőtt Szili Katalin házelnök a pártok frakcióvezetőivel. Az Országgyűlés elnöke kedden az MTI-nek úgy fogalmazott: szeretné konszenzussal kezdeni a tavaszi ülésszakot.

A megbeszélés témái közt szerepel a parlament ülésezési rendjének átalakítására tett szocialista javaslat (amely szerint a jövőben kedden és szerdán lenne plenáris ülés), a visszaküldött egészségbiztosítási törvény újratárgyalása, a jogszabály népszavazással történő megerősítésére vonatkozó döntés, illetve az Alkotmánybíróság határozataiból adódó törvényalkotási feladatok.
Személyi kérdésekkel is foglalkoznak az egyeztetésen, többek között a Független Rendészeti Panasztestület felállításával, valamint az ombudsmanok, a médiakuratóriumok elnöksége, alkotmánybírók, a Legfelsőbb Bíróság elnöke, illetve az Állami Számvevőszék alelnökei megválasztásának kérdésével.
Forrás: MTI