Megérkeztek!

Megérkeztek a Budapest-Bamako rali első hazatérő résztvevői szerda délután Budapestre.Az Air France párizsi gépével kora délután landolt Budapesten a futamon indulók közül mintegy 80 fő, akiket hozzátartozók, barátok vártak a repülőtéren. Amikor megpillan

Volt, aki szív alakú lufival, volt, aki virággal várta kedvesét. A viszontlátás öröme sokak szemébe könnyet csalt.

Holnap és holnapután is érkeznek még haza résztvevők repülővel, de többen autóval vágtak neki az útnak - mondta a távirati irodának Szabó Gál András, a Budapest-Bamako rali főszervezője.

Kedden az egyes rajtszámú versenyzők balesetet szenvedtek Bamakótól 100 kilométerre. Hazafelé tartottak 90-100 kilométeres sebességgel, amikor autójuk elé tévedt egy kecske. A pilóta félrerántotta a kormányt, mire a jármű legurult a töltésről és többször átfordult. A bajbajutottakon a 7-es busz csapata segített, visszavitte a sérülteket Bamakóba egy kórházba.

A főszervező elmondta: komolyabb sérülés nem történt, s a napokban hazatérnek a balesetet szenvedett csapat résztvevői is.

Eltekintve attól a kellemetlenségtől, hogy a résztvevők a kidobált cigarettacsikkekkel bozóttüzet okoztak, és sok szemetet hagytak maguk mögött Szabó Gál András sikeresnek értékelte a ralit. "Az adományok, amelyeket kiosztottunk Bamakóban minden mélypontért kárpótoltak bennünket" - tett hozzá a főszervező.

A 3. Budapest-Bamako mezőny január 12-én indult el Budapestről, a Kossuth térről. A versenyzők január 27-én, vasárnap érkeztek meg Mali fővárosába, Bamakóba. A résztvevők több mint 8760 kilométert tettek meg és nyolc országon haladtak át (Magyarország, Ausztria, Olaszország, Franciaország, Spanyolország, Marokkó, Mauritánia, Mali).

A résztvevők verseny- és túrakategóriában indultak. A ralit a szlovák Ulrich házaspár nyerte meg. Második a TBA Racing magyar csapat lett, a harmadik pedig a 3-as rajtszámú, ugyancsak magyar Americana Team.

A száguldáson és a kalandon túl jótékonysági feladatokat is elláttak a résztvevők. Azokban az afrikai országokban, ahol áthaladtak, adományokat adtak át a helyieknek.

Forrás: MTI