A Fidesz a lakbéráfa visszavonását kezdeményezi

Az önkormányzati lakások lakbérét terhelő áfa visszavonását, a gyermekélelmezés ügyének fordított áfából történő kivételét kezdeményezi a Fidesz elnöksége - közölte Kósa Lajos, a párt alelnöke, Debrecen polgármestere szerdán a Hajdú-Bihar megye székhelyén

Kósa Lajos úgy fogalmazott, hogy az önkormányzati lakások lakbérének áfával növelése lehetetlen helyzetbe hozza a bérlőket, akik egyébként is minden településen a legnehezebb helyzetben lévő emberek. Szavai szerint nem lehet rájuk terhelni az áfát, de azt "az önkormányzatok sem nyelhetik le".
Mint elhangzott, a Fidesz elnöksége felkéri országgyűlési frakcióját, nyújtson be módosító javaslatot a lakbért terhelő áfa visszavonására, ami szerintük nem veszélyezteti a központi költségvetés pozícióját.
Az alelnök tájékoztatása szerint a Fidesz vezetői kifogásolták a gyermekélelmezésnek a fordított áfa körébe sorolását és javasolták ennek eltörlését. "Ez agyrém" - jegyezte meg Kósa Lajos, aki szerint a kormány "nem nézi össze a törvényeket", így születhetnek egymásnak ellentmondó jogszabályok.

Fontos kérdésként vetődött fel az elnökségi ülésen az induló európai uniós pályázatok önkormányzati önrészének finanszírozása, amit be kellene építeni a most készülő önkormányzati költségvetésekbe, ám éppen a fordított áfa rendelkezés miatt "ez igen talányos". Kósa Lajos szerint az egész fordított áfa komoly aggályokat vet fel, így szerinte hazardírozás lenne a költségvetésbe betervezni az önkormányzati pályázati önerőt.

Ezért javasoljuk, hogy a kormány vizsgálja felül a fordított áfát, s támogatjuk a rendszer teljes újragondolására vonatkozó kezdeményezéseket - mondta Kósa Lajos a sajtótájékoztatón.
A Fidesz alelnöke kitért arra, hogy a népszavazás ügyéről informális megbeszélést folytattak.

Felháborítónak nevezte, hogy - mint mondta - a kormány közpénzeket használ pártpropagandára és ezzel veszélyezteti az európai uniós források lehívását is. Kósa Lajos megjegyezte: a Fidesz a nyilvánosság minden fórumát felhasználja, hogy erre felhívja a figyelmet.

Szijjártó Péter, az ellenzéki párt szóvivője arról beszélt, hogy a háromnapos kihelyezett elnökségi ülésen négy témát - az önkormányzati szféra helyzetét, az afganisztáni magyar katonai szerepvállalást, az Európai Parlament következő féléves munkatervét, valamint a Kárpát-medencében élő határon túli magyar közösségek helyzetét - tárgyaltak meg.

Forrás: MTI