Tabajdi a biogázról elmélkedik

A biogáz olyan megújuló energiaforrás, amely esetében a környezetvédelem és az energiatermelés hatékonyan összekapcsolható. A biogáztermelés semmilyen formában nem veszélyeztetheti az élelmiszertermelést és ellátást, ugyanakkor az állati trágya és egyéb h

Tabajdi Csaba, az MSZP EP Delegáció vezetője, az Európai Parlament Mezőgazdasági Bizottságának főtagja biogázról készített saját kezdeményezésű jelentéséről ma szavazott a szakbizottság. A képviselők a jelentést ellenszavazat nélkül fogadták el. Tabajdi szerint a jelentés konszenzusos elfogadása is jelzi: az utóbbi időkben a bioenergiával kapcsolatban felmerült kételyek mellett is a biogázban óriási potenciál rejlik Európában.

A magyar szocialista képviselő kiemelte, hogy a biogáz olyan megújuló energiaforrás, amely esetében a környezetvédelem és az energiatermelés hatékonyan összekapcsolható. A biogáz potenciálját leginkább az adja, hogy sokféle mezőgazdasági melléktermékre, hulladékra épülhet: szennyvíziszapra, állati trágyára, kommunális hulladékra, állati és növényi melléktermékekre, energianövényekre. A jelentés felhívja a figyelmet, hogy a biogáz-felhasználás semmilyen formában nem veszélyeztetheti az élelmiszertermelést és ellátást, ugyanakkor az állati trágya és egyéb hulladékanyagok, melléktermékek felhasználására épülő biogáztermelés nem jelent konkurenciát. A biogáz sokoldalúan felhasználható: áramtermelésre, fűtésre, hűtésre, gépjárművek meghajtására. A biogáz a megfelelő technikai feltételek megléte esetén a földgázhálózatba is betáplálható. A biogáz felhasználás segítségével csökkenthető a globális széndioxid kibocsátás, a széndioxidon túlmenően a rendkívül káros metán kibocsátása is mérsékelhető.

Tabajdi elmondta, hogy jelenlegi viszonyok között a biogáztermelés kizárólag piaci alapon nem rentábilis, ezért legalábbis a kezdeti periódusban uniós és állami támogatásra van szükség. A technikai fejlődéssel ugyanakkor hosszú távon van esély arra, hogy a biogáztermelés önmagában is kifizetődő lesz, ezért külön hangsúlyt kell fektetni a kutatás-fejlesztés erősítésére.

Kiadó: Magyar Szocialista Párt Európai Parlamenti Delegációja
Forrás: MTI