A Fidesz leállítaná a kormány kampányát

A Fidesz továbbra is a kormány népszavazási kampányának leállítását követeli Gyurcsány Ferenctől - mondta az ellenzéki párt helyettes szóvivője kedden Budapesten, annak kapcsán, hogy megjelent az Új Magyarország című kiadvány második száma.

"Arra szólítjuk fel Gyurcsány Ferencet és kormányát, hogy állítsa le a közpénzből folytatott kampányt, propagandahadjáratot, és a hazugságokat ne terjessze, főleg ne közpénzen" - jelentette ki Cser-Palkovics András.

A politikus hangsúlyozta: felmérések szerint az emberek elutasítják a vizitdíjat, a kórházi napidíjat és a tandíjat, a kormány viszont, "amely eddig semmibe vette az emberek véleményét" és nem tájékoztatta őket, most hirtelen óriási kampányolásba kezdett közpénzen.

Mint mondta, a tandíjról, a vizitdíjról és a kórházi napidíjról szóló Új Magyarország című kampányfüzet első száma 125 millió forintba, a most megjelent a második szám pedig 150 millióba került. Emellett a Miniszterelnöki Hivatal összesen 1,1 milliárd forintot fordít kommunikációra, míg az Egészségügyi Minisztérium 400 milliót költ propagandára az emberek pénzén, de az emberek ellen - mondta.

Cser-Palkovics András szerint a kormány kampánya nemcsak morális, hanem alkotmányossági szempontokat is sért.

Forrás: MTI