Miskolci "akciófilm"

Lopott személyautóval menekült a rendőrök elöl két miskolci fiatal; egyikük kábítószert is fogyasztott, elfogták őket - tájékoztatta a rendőrség hétfőn az MTI-t. A rendőrök egy nagy sebességgel közlekedő autót próbáltak megállítani, a kocsi vezetője erre

A sofőr elszaladt, társa azonban az autóban maradt - ismertette a történteket Dobi Tamás, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa.

Az autó átvizsgálása során kiderült, hogy azt az avasi lakótelep egyik parkolójából lopták el.

A menekülő sofőr ugyanakkor megkerült, a láthatóan ittas férfi egy rendőrautót intett le, mondván: vélhetően őt keresik. Róla később kiderült: kábítószert is fogyasztott.

A rendőrség lopás, rongálás, visszaélés okirattal vétség elkövetésével gyanúsítja a két fiatalt, és indítványozta előzetes letartóztatásukat - tette hozzá Dobi Tamás.
Forrás: MTI