Iraki újjáépítés: több magyar cég kellene

A magyar vállalatoknak nagyobb szerepet kellene vállalniuk Irak újjáépítésében, Magyarország az iraki helyzet mielőbbi rendezését szorgalmazza - hangsúlyozta Várkonyi László, a Külügyminisztérium szakállamtitkára hétfőn, amikor iraki partnerével folytatot

"A magyar fél úgy ítéli meg, hogy a konfliktus elhúzódása, az ország több részre szakadása súlyosan érintené a régió egészének stabilitását, és a nemzetközi terrorizmus további térnyeréséhez vezetne. Irak sikeres demokratizálása viszont kedvező folyamatokat indítana el az egész térségben" - olvasható a közleményben

Várkonyi László és Labíd M. Abbávi egyetértett abban, hogy a magyar vállalatoknak nagyobb szerepet kell vállalniuk Irak újjáépítésében, így például jó lehetőségek vannak a közlekedési infrastruktúra fejlesztésében.

Az iraki külügyi államtitkár a találkozón elmondta: a magyar termékek a szaktudással együtt - a korábbi intenzív együttműködésnek köszönhetően - továbbra is jó hírnévnek örvendenek az arab országban - áll a közleményben.

Labíd M. Abbávi vasárnap érkezett Budapestre. Az iraki politikus ötnapos magyarországi útján udvariassági látogatást tesz Mandur Lászlónál, az Országgyűlés alelnökénél és Göncz Kinga külügyminiszternél. Az államtitkár tárgyal több szaktárca képviselőjével, előadást tart a Magyar Külügyi Intézetben és látogatást tesz a Demokratikus Átalakulás Intézetben. Labíd M. Abbávi kedden ünnepélyesen megnyitja Irak budapesti nagykövetségét.

A mostani úttal a Szaddám-diktatúra megdöntése óta először látogat magas szintű iraki külügyi delegáció Budapestre.

Magyar politikus utoljára egy évvel ezelőtt járt Irakban: Szekeres Imre honvédelmi miniszter tavaly januárban hét órát töltött Bagdadban.

Magyarország mintegy húsz katonával vesz részt a NATO iraki kiképző missziójában. A Magyar Honvédség 2005 végén 77 darab T-72-es tankot is adott az iraki haderőnek. A tagállamok állam- és kormányfői a NATO 2004. júniusi csúcstalálkozóján állapodtak meg abban, hogy az ENSZ határozatával összhangban segítséget nyújtanak az iraki kormánynak a biztonsági erők kiképzésében, és felkérték a NATO tagállamait a közreműködésre. Jelenleg tizenhat tagország nyújt ilyen segítséget a közel-keleti államban.
Forrás: MTI