Győzött a magyar csapat

Az egy hete, Dohában megszerzett ezüstérem után ezen a hétvégén Kuvaitvárosban megnyerte a férfi párbajtőrözők csapat Világkupa-versenyét a magyar válogatott.

A Boczkó Gábor, Kovács Iván, Kulcsár Krisztián, Imre Géza összeállítású együttes a nemzetközi szövetség honlapja szerint a cseheket 33-23-ra, a spanyolokat 39-33-ra, az olaszokat pedig 45-36-ra verve jutott el a döntőig, ahol a német együttessel találkozott. Az összecsapás kevés tust hozott, a magyarok 12-11-re nyertek, ezzel még közelebb kerültek az olimpiai részvételhez.

A bronzérem az olaszoknak jutott. A kvalifikációs ranglistán a viadal előtt élen álló franciák ezúttal kilencedikek lettek.

Egyéniben Boczkó jutott a legtovább, a holland Bas Verwijlennel együtt a dobogó harmadik fokára állhatott fel. Győzött a venezuelai Silvio Fernandez, második lett a dél-koreai Jung Jin Szun. Imre Géza a 35., Pádár Tamás a 44., Kulcsár Krisztián az 55., Rédli András a 88., Kovács Iván pedig a 103. helyen zárt a 160 fős mezőnyben.
Forrás: MTI