Elkapták a csecsemőbántalmazó őrültet

Életveszélyt okozó súlyos testi sértés bűntettének gyanújával őrizetbe vették azt az anyát, aki öthónapos kisfiát bántalmazta - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense pénteken az MTI-vel. Bényi Mónika elmondta, hogy még napokkal ezelőtt

Az orvosok megállapítása szerint sérülései - a koponyatörés és a kartörés - bántalmazásból keletkeztek. A kihallgatás során Á. Beatrix, a gyermek 33 éves anyja beismerte a bűncselekmény elkövetését - tette hozzá.

Az egyébként négy gyermekes, büntetett előéletű anya elmondása szerint a kérdéses nap estéjén találkozott volt élettársával, gyermeke apjával, összevesztek és zaklatott idegállapotban került haza az anyaotthonba. Hajnalban a gyermek felébredt, sírni kezdett és ekkor veszítette el uralmát idegei felett - számolt be a részletekről a sajtóreferens.

Hozzátette: az anya további gyermekei közül az egyik súlyos beteg, emiatt kórházban van, a másik állami gondozott, a harmadikról pedig nevelőszülők gondoskodnak. A rendőrség kezdeményezi az anya előzetes letartóztatását, aki tettéért 2-8 évig terjedő börtönbüntetésre számíthat - híva fel rá a figyelmet Bényi Mónika.
Forrás: MTI