Stratégia a korrupció ellen

Lezárult az átfogó Korrupció Elleni Stratégia és a hozzá kapcsolódó rövidtávú Cselekvési Program megalkotásának előkészítő szakasza. A korrupció elleni feladatokról szóló 1037/2007. (VI. 18.) Korm. határozat alapján szeptember 6-án felállt Antikorrupciós

A 2014-ig irányadó Korrupció Elleni Stratégia egyszerre érvényesíti a korrupció megelőzésének, illetve a már feltárt korrupciós helyzetek megfelelő kezelésének középtávú szakmai szempontjait. A prevenció körében megfogalmazott beavatkozások főbb irányai: a meglévő szabályozási, ellenőrzési, megközelítésbeli-gondolkodási és átláthatósági problémák kezelése, továbbá a korrupciós kockázatok szisztematikus feltérképezése és a közszférában alkalmazottak foglalkoztatásból adódó – anyagi, illetve egyéb – kiszolgáltatottságának csökkentése. A következetes fellépés körében beavatkozások a korrupciós jelzőrendszer fejlesztésére, az eljáró hatóságok – szellemi, intézményi, stb. – megerősítésére, továbbá a szankciórendszer tökéletesítésére irányulnak.

A Korrupció Elleni Stratégia a középtávú célok megvalósítása során a Kormány számára prioritásként javasolja meghatározni a fejlesztési támogatások, a közbeszerzés, valamint a párt- és kampányfinanszírozás átláthatóbbá tételét, továbbá a hatósági engedélyezési eljárások korrupciótól mentes, "tiszta" feltételeinek biztosítását.

Az Antikorrupciós Koordinációs Testület által jóváhagyott – az ENSZ, az OECD és az Európa Tanács iránymutatásaival teljes mértékben összehangolt – középtávú stratégiai javaslat, valamint az ehhez kapcsolódó cselekvési program államigazgatási, illetve szélesebb körű szakmai egyeztetésére várhatóan február és március folyamán kerülhet sor. A Testület mindezek mellett javaslatként fogalmazta meg, hogy – figyelemmel a stratégia kormányciklusokat átívelő jellegére – a Kormány a tervezetet Országgyűlés általi jóváhagyásra nyújtsa be a Parlament tavaszi ülésszakának végéig.

A Korrupció Elleni Stratégia és a 2010-ig ütemezett feladatokat tartalmazó Cselekvési Program tervezete öt hónap alatt készült el, melynek során az Antikorrupciós Koordinációs Testület az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium költségvetéséből – beleértve szakmai fórumok megszervezését, két közvélemény-kutatás lefolytatását, illetve egy szakmai tanulmány elkészítését is – 6,2 millió Ft-ot használt fel. A stratégiához kapcsolódó Cselekvési Program tervezete az elkövetkező két évre – összesen mintegy 197 millió Ft összegben meghatározott finanszírozási igény mellett – 55 feladatpontot határoz meg.

Kiadó: Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium

Forrás: OS