Kisebbségek közös honlapja

24 európai és közép-ázsiai országban élő német kisebbség közös internetes honlapot indított www.agdm.fuen.org cím alatt Berlinben a napokban - mondta el az MTI-nek Brenner Koloman, az Európai Népcsoportok Föderalisztikus Uniója (FUEV) német munkacsoportjá

2007 kora nyarán Magyarországon tárgyalt Christoph Bergner, a Német Szövetségi Belügyminisztérium német kisebbségekért felelős államtitkára, és elismeréssel szólt a Magyarországi Német Kulturális és Információs Központ portáljáról, a www.zentrum.hu című, magyar és német nyelvű honlapról.

Az államtitkárral folytatott beszélgetéseken ebből jött az ötlet, hogy az európai német kisebbségek építsenek ki közös internetes portált - tárta föl a honlap születésének történetét Brenner Koloman, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának tagja, az ELTE BTK Germanisztikai Intézetének docense.

Tavaly októberben Knivsbergben, dánul Knivsbjergben, a dániai németség továbbképző központjában, Schleswig-Holstein német tartomány északi határához közeli településen találkozott a FUEV német munkacsoportja, ott választották elnökké Brenner Kolomant, és ott alakították ki a közös honlap koncepcióját.

Az új médium olyan első lépés a FUEV német munkacsoportjának még szorosabb együttműködésére, amely az Európai Unió régi és új tagállamaiban, valamint a volt szovjet területeken - például Kazahsztánban, Tadzsikisztánban, Kirgizisztánban, Üzbegisztánban, ahol a Sztálin által kitelepített volgai németek utódai élnek - a német nemzetiségi közösségek érdekeit és kölcsönös szolidaritását is erősíti.

"Az internetet remekül ki lehet használni a tradicionális nemzetiségi közösségek bemutatására, mert tudvalevő, hogy minden hetedik európai polgár valamely kisebbséghez tartozik" - tette hozzá Brenner Koloman.

A közös honlapon azonos felépítésben elérhetők a különböző országokban, köztük a Magyarországon működő, német kisebbségeket reprezentáló szervezetek, leírás történetükről, tevékenységükről, információ a kisebbségi médiáról, oktatásról. A portál nemcsak a német kisebbségeknek szól, hanem tájékozódhat róla Németország és minden többségi nemzet érdeklődő polgára.

A portál - amelyet a Német Szövetségi Belügyminisztérium anyagilag támogat - máris igen népszerű, mert a látogatottsága az indítás óta eléri a napi 50 ezret. Ősszel Kassán tartja legközelebbi ülését a FUEV német munkacsoportja és ott döntenek a honlap további fejlesztéséről. A FUEV pedig 2008. május 21. és 25. között Pécsett tartja 53. kongresszusát.

Forrás: MTI