Hat vidéki színházban választanak hamarosan igazgatót

Hat vidéki színházban, Székesfehérváron, Szegeden, Debrecenben, Győrben, Kecskeméten és Kaposváron választanak hamarosan igazgatót - írta a csütörtöki Népszabadság.

A székesfehérvári Vörösmarty Színház társulata ma szimpátiaszavazásra készül, a nyolc igazgatójelölt bemutatkozását követően. A szakszervezet kezdeményezésére a dolgozók egytől nyolcig pontozhatják a pályázókat. A listával szeretnék a helyi politikusok figyelmét felhívni: ne azok közül válaszszák az új direktort február 14-én, akiket a társulat egyöntetűen elutasít.

Szegeden február 15-én dönt a közgyűlés az új direktorról. A debreceni Csokonai Színház igazgatói posztjára egyetlen pályázat érkezett, de Balogh Tibor dramaturg direktori jelölését a szakmai bizottság nem támogatja. A város kulturális ügyekért felelős fideszes alpolgármestere, Halász János a lap tudósítójának elmondta: ha a közgyűlés január 31-én nem választja meg Baloghot, új pályázatot írnak ki.

A mai közgyűlésén írják ki a színházigazgatói pályázatot Győrött. Nem jelent még meg az igazgatói pályázat szövege Kecskeméten és Kaposváron.

Forrás: MTI