Bartók a Kanári-szigeteken

Bartók Béla és kortársai a címe a Budapesti Fesztiválzenekar (BFZ) csütörtöktől vasárnapig tartó vendégjátékának a Kanári-szigeteken, Spanyolország egyik legrangosabb komolyzenei fesztiválján - mondta el Tenerife szigetén fekvő Santa Cruzból az MTI-nek Fi

A zenei fesztivált hagyományosan, minden év januárjában rendezik, a BFZ-t most hívták meg harmadszor. A szigetek két fő városában - Santa Cruzban, majd Las Palmasban - adnak összesen négy koncertet. A koncepció az, hogy Bartók egy-egy kortársának művét, nevezetesen Richard Strauss, majd a második programban Szergej Rahmanyinov alkotását szólaltassák meg a Bartók mű előtt.

Azt akarják megmutatni, hogyan hangzik Bartók Béla muzsikája konzervatívabb kortársai között. Bartók már korai korszakában, az 1910-es években is sokkal modernebb zenei nyelvet használt, mint "utóromantikus" kortársai - jegyezte meg Fischer Iván.

A műsorban a többi között elhangzik A kékszakállú herceg vára című egyfelvonásos opera Polgár László és Komlósi Ildikó közreműködésével, s A fából faragott királyfi című egyfelvonásos táncjáték zenéje. A zenekar a két énekessel lemezre is vette az operát - tette hozzá a zeneigazgató.

Ezt a két programból álló miniciklust a spanyolországi fesztivál után két héttel a New York-i közönség is hallani fogja: a február 8-i és 10-i koncertek helyszíne a Lincoln Centerben levő Avery Fisher Hall.
New Yorkban nagy várakozás előzi meg a koncerteket, mert a The New Yorker című lap a hónap elején választotta be a világon 2007-ben megjelent legjobb tíz CD közé a Fesztiválzenekar Richard Strauss-felvételét.

A spanyolországi és az egyesült államokbeli fellépések között, január végén Fischer Iván a salzburgi Mozart Hét keretében a Bécsi Filharmonikusokat vezényli, most először koncerten. Mint mondta, korábban többször is dirigálta a világhírű együttest, de a Bécsi Állami Operaházban. Mozart C-dúr szimfóniája, három Mozart-hangversenyária és Bartók Concerto című műve szerepel a műsoron, a szólista Veszelina Kacarova bolgár mezzoszoprán lesz.

A salzburgi programot a következő napon megismétlik a szlovén fővárosban, Ljubljanában is - tette hozzá.

Forrás: MTI