A békabőr meggyógyít

Nem középkori kuruzslás, hanem mai orvostudomány: a kórházakban felbukkanó, antibiotikumoknak ellenálló baktériumok ellen a békák bőre nyújthat segítséget római és pisai egyetemi kutatók szerint.

Az olasz kutatóorvosok a rangos Antimicrobial Agents and Chemotherapy című folyóiratban közzétett tanulmányukban megállapítják, hogy - ugyan egyelőre csak laboratóriumi kísérletek során - egyes kétéltűek bőrén található anyagok hatásosnak bizonyultak a veszélyes baktériumokkal szemben.
"Néhány hasonló vegyületet már klinikai gyakorlatban is tesztelnek - magyarázza Maria Luisa Mangoni, a tanulmány egyik szerzője -, az általunk vizsgált anyagok azonban elsősorban külsődleges alkalmazásra használhatók, így fertőtlenítő oldatokban és kenőcsökben".

A kutatók a fehérjék építőköveit, bizonyos peptideket (maximum néhány tucat aminosavból álló fehérjemolekulákat) izoláltak három, különböző békafaj bőréről, amelyek öt baktériumfajt támadtak meg, köztük a - főként kórházi körülmények között a legyengült szervezetekre - rendkívül veszélyes staphilococcus- és pseudomonastörzseket. A különféle békavegyületek különböző baktériumokra jelentenek veszélyt, de a megfelelő ellenanyag húsz percen belül végzett az adott kórokozóval.
"Megfigyeltük, hogy az anyagok sokszor hatásosabbak, ha egymással elegyítjük őket. A lényeg, hogy a peptidek eléggé aprók legyenek, így könnyebb őket később a laboratóriumban szintetizálni és módosítani" - mondta a kutató.

Forrás: MTI