Teltházas konferenciát tartottak

Magyar és olasz irodalmárok részvételével tartottak teltházas kerekasztal-konferenciát a Nyugat című folyóirat 100. születésnapján a hét végén a Római Magyar Akadémián.

Vígh Éva, az akadémia tudományos titkára elmondta az MTI-nek, hogy "a Nyugat című folyóirat korának európai irodalmi, művészeti újhullámát nagyon korán felölelte, s az Európához kapcsolódás legfontosabb szócsöve volt. Olaszországban hasonló misszióval működöttl a La Voce című, a Nyugathoz hasonló irodalmi folyóirat, amely az újabb európai művészeti, irodalmi tendenciákat érzékenyen követte, csakúgy, mint magyar folyóirattársa - ezért érdekes Olaszországban a Nyugat" - tette hozzá.

A résztvevők körében volt Szörényi László, a Magyar Tudományos Akadémia Irodalomtudományi Intézetének igazgatója, aki Babits Mihálynak, Juhász Gyulának és Kosztolányi Dezsőnek a Nyugat folyóirattal való kapcsolatáról beszélt, míg Sárközy Péter, a római La Sapienza egyetem professzora a periodika történetével foglalkozott. Takács József, az Eötvös Loránd Tudományegyetem olasz tanszékének tanára a folyóirat és a képzőművészet viszonyáról, a műkritikáról értekezett.

Roberto Ruspanti, az udinei egyetem professzora Ady Endre költészetéről beszélt, míg Franca Sinopoli, a római La Sapienza egyetemről Babits Mihály: Az európai irodalom története című munkájának olasz fogadtatását elemezte. A kötet megjelent olasz nyelven is.

Vígh Éva megemlítette, hogy a Nyugat mint téma rendkívüli módon érdekli a Goriziában működő Közép-Európai Baráti Társaságot és valószínű, hogy a Római Akadémián megtartott kerekasztal-beszélgetést megismétlik Goriziában.

Az est második felében az Akadémián működő irodalmi Műfordító Műhely olasz nyelvű felolvasást tartott. A műhely résztvevői lefordították olasz nyelvre Kosztolányi Dezső: Béla, a buta című novelláját. A műhely az Irodalmi Kávéház sorozatban január 31-én Weöres Sándor és Károlyi Amy költeményeiből mutat be válogatást olasz nyelven.

Forrás: MTI