Háromból ketten panaszkodnak a légszennyezettségre

Minden három pekingi közül kettő panaszkodik a kínai főváros levegőjének rendkívüli szennyezettsége miatt. Ez a végkicsengése annak a közvélemény-kutatásnak, amelynek eredményét hétfőn hozta nyilvánosságra a kínai nemzeti hírügynökség.

 Az ötkarikás játékoknak augusztusban otthont adó metropoliszban a megkérdezettek 67 százaléka válaszolta azt, hogy Peking fő problémája a légszennyezettség, amelyet véleményük szerint alapvetően a hárommillió gépjármű idéz elő.

A válaszolók másik jelentős főfájása a közlekedés miatt van: a helyzettel elégedetlenek aránya kétharmados, miközben igen sokan felróják, hogy rendre késve érkeznek be munkahelyükre, illetve onnan haza.

A közvélemény-kutatásnak a negatívumok dacára az a rezüméje, hogy a pekingiek mintegy 60 százaléka örül annak, hogy a fővárosban él, lakóhelyét nagy többségük biztonságosnak ítéli, utóbbi dolgában ellenvéleményen a megkérdezetteknek 22 százaléka van.

A szmog amúgy visszatérő gondként jelentkezik az olimpiára készülő külföldi sportolók körében is: legutóbb, a hétvégén Haile Gebrselassie, a maratonfutás világcsúcstartója jelentette ki: ha Pekingben nem csökkentik drasztikusan a légszennyezettség mértékét, ő valószínűleg nem áll rajthoz az augusztus 8-án kezdődő játékok 42,195 km-es versenyén. A 34 éves etióp klasszis légzési problémákkal küzd, emiatt nem indult el a tavalyi, londoni maratonin sem.

Forrás: MTI