Művízesések New Yorkban

Négy hatalmas vízesést építenek fel New Yorkban Olafur Eliasson dán képzőművész tervei alapján a nyár három hónapjára, hogy fellendítsék a turizmust és 55 millió dollár extrabevételre tegyenek szert.

A négy óriásvízesés, amelyek egyike a Brooklyn hídról fog alázuhogni, 15 millió dolláros (2,6 milliárd forint) beruházással valósul meg. Ez az összeg magánszemélyek adományaiból áll össze.

A vízesések 30-40 méter magasak lesznek, vagyis körülbelül akkorák, mint az amerikai szabadságszobor.

Három vízesés - köztük a Brooklyn hídnál tervezett - az East Riverbe és a New York-i kikötőbe fog ömleni hatalmas állványokról, mivel Eliasson elképzelése az, hogy ez a megoldás jól illik az állványokkal teli New York látványához.

A vízesések július derekától október közepéig lesznek a helyükön. A város vezetősége megpróbálja felülmúlni Christo és Jeanne-Claude művészpáros projektjének sikerét: ez volt a The Gates, azaz A kapuk, amely 1,5 millió látogatót vonzott a városba 2005 februárjában.

A Circle Line hajóvállalat ingyenesen szállítja majd az érdeklődőket a vízesésekhez, bár - mint Eliasson elmagyarázta - az utasokat nem lehet olyan közel vinni a lezúduló vízhez, mint a Niagara- vízesésnél.

"Hatalmas mennyiségű vízről van szó, és nem lenne tanácsos alámenni" - mondta Eliasson.
A vízesésekhez szükséges szivattyúkat újrahasznosítható energiával működtetik majd, és éjszakánként takarékos megvilágítást fognak kapni, ezért - mint Eliasson mondta - nem Las Vegas-i stílusban fognak csillogni-villogni.

Olafur Eliasson Koppenhágában született 1967-ben, és legismertebb installációja a The Weather Project (Az időjárási projekt) 2003-ból, amely a Tate Múzeumban volt látható: hatalmas napkorong tükrökből, lámpákból és működből. Több mint kétmillióan látták.
Forrás: MTI