Intézkedő rendőrt próbált elütni egy sofőr

Egy intézkedő rendőrt akart elütni gépkocsijával egy sofőr Nyíregyházán, a 24 éves nagyhalászi férfi ellen hivatalos személlyel szembeni erőszak és ittas vezetés miatt indult eljárás - közölte szombaton este a rendőrség az MTI-vel.

Fülöp Gergely, a szabolcsi főkapitányság sajtóügyeletese elmondta, hogy szombatra virradó éjjel egy bűncselekményhez riasztották a rendőröket. A bejelentés szerint három személy egy parkoló autóból benzint lopott, s a körzeti megbízottak a kapott információk alapján hamarosan fel is figyeltek az elkövetők gépkocsijára.

A főhadnagy tájékoztatása szerint a rendőrautó megkülönböztetett jelzésére megálltak autójukkal az elkövetők. A járőrök igazoltatni akarták a benne ülőket, amikor a sofőr gázt adott és megpróbálta elsodorni a jármű bal oldalánál álló törzsőrmestert.

A rendőr elugrott a kocsi útjából és a kezében lévő elemlámpával betörte az első ablakát. Az autónak néhány méter megtétele után lefulladt a motorja, így a rendőröknek sikerült elfogniuk és megbilincselniük a sofőrt és utasait.


Forrás: MTI