Huszonnégy körözött bűnözőt fogtak el

A körözött bűnözők elfogására országosan elrendelt razzia során 24 keresett személyt fogtak el a rendőrök Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében - közölte a térségi főkapitányság sajtószóvivője csütörtökön az MTI-vel.

A különböző bűncselekményekért elfogatóparancs alapján keresett személyek között volt akit lopás, garázdaság, meg nem kezdett szabadságvesztés letöltése, kiskorú veszélyeztetése, csalás, vagy közokirat-hamisítás miatt köröztek - mondta Fülöp Gergely.

Hozzátette: emellett megtaláltak a rendőrök 29 eltűntként körözött személyt is, akiknek a nagy része gyermekvédelmi intézetből szökött fitalal volt.

A razzia során a rendőrök természetesen intézkedtek az észlelt különböző jogsértések miatt is, 122 személyt 588 ezer forint helyszíni bírsággal büntettek, 58-at pedig feljelentettek, jórészt közlekedési ügyekben.

A kedden tartott szabolcsi akcióban 535 rendőr vett részt - közölte a szóvivő.

Forrás: MTI