Hajnalban nyit, késő este zár az okmányiroda

Hajnalban nyit és késő este zár a zuglói okmányiroda; a Pétervárad utcai intézmény az országban az első, ahol kétműszakos rendben dolgoznak az ügyintézők - közölte a főpolgármester és a XIV. kerület polgármestere pénteken újságírók előtt.

Weinek Leonárd (SZDSZ) arra hívta fel a figyelmet, hogy az okmányirodába az országból bárki kérheti - meghatározott körökben - ügyei intézését. Ezek közé tartozik például a személyi igazolványok cseréje, a jogosítványok kiállítása vagy a gépkocsik átírása.

Demszky Gábor (SZDSZ) azt közölte, hogy az új munkarend bevezetésével igazodni kívántak az ügyfelek igényeihez, hiszen így a dolgozók munkaidejük előtt vagy az után is elintézhetik hivatalos ügyeiket, így nem kell szabadnapot kivenniük.

A Bosnyák térhez közeli okmányiroda munkatársai hétfőtől péntekig két műszakban, napi 15 órában, reggel 6.15-től este 21.15-ig fogadják az ügyfeleket. Az egyetlen kivétel ez alól a kedd, ekkor a szombati és a vasárnapi naphoz hasonlóan zárva tartanak.

Az irodában dolgozók száma 43-ra emelkedett, miután újabb 15 ügyintézőt vettek fel, hogy ki tudják szolgálni a várhatóan megnövekvő forgalmat.

A működéshez szükséges költségeket az első évben a zuglói önkormányzat, majd 2009-től a központi költségvetés fedezi "az ügyszámokon alapuló normatíva alapján".

A január 2-ától érvényes nyitva tartás eddigi tapasztalatait értékelve a főpolgármester elmondta, az elmúlt két hétben 2.500-an intézték itt ügyeiket, és volt olyan nap, amikor 550-en jelentek meg az okmányirodában.

Utalt arra is, hogy a kerületiek az okmányiroda "ügyfélbarát" tevékenységén keresztül ítélik meg az önkormányzat egészének a működést.


Forrás: MTI