Ellenzik a Volán privatizációját

Nem vonulhat ki az állam a tömegközlekedésből, legfeljebb az önkormányzatok résztulajdonában működhetnének a Volán-társaságok - így foglaltak állást a Zala megyei városok polgármesterei pénteki, nagykanizsai találkozójukon.

Ha az állam kivonul és piaci alapokra kerül a tömegközlekedés, megkérdőjeleződik a zalai aprófalvak megközelíthetősége - mondta Gyimesi Endre, Zalaegerszeg fideszes polgármestere a találkozó utáni sajtótájékoztatón. Szerinte vállalkozói alapon nem érné meg a kistelepüléseket autóbusszal elérni, ezért ellenzik a Volánok privatizációját. Gyimesi Endre úgy látja: legfeljebb az önkormányzatok részvételével lehet a közlekedési társaságok jövőjén gondolkodni.

A kilenc zalai város közül csak Zalalövő - a polgármester betegsége miatt - nem képviselte magát a negyedévente sorra kerülő találkozón, ahol jelen volt a megyei közgyűlés egyik alelnöke is. A megbeszélések elsősorban pénzügyi vonatkozásúak voltak, mert úgy látják a települési vezetők, hogy a kormányzati megszorítások, az áfa-törvény módosítása és az árampiaci liberalizáció nagy feladatok elé állította az önkormányzatokat.

Pálinkás Róbert, Keszthely fideszes alpolgármestere az árampiaci liberalizáció kapcsán kifejtette, hogy megpróbálnak a zalai városok együtt tárgyalni és kedvező pozíciót elérni az áramszolgáltatóknál.
Nógrádi László, Lenti KDNP-s polgármestere elmondta: a települések gazdálkodásához sok esetben szükség van hitelre vagy kötvény kibocsátására. Az uniós pályázatokhoz szükséges önrészt vagy több fejlesztést ugyanis csak így tudnak finanszírozni.

Az MTI kérdésére a nyolc városvezető, valamint Nagy Kálmán, a megyei önkormányzat alelnöke úgy nyilatkozott: többségében egyelőre mégsem terveznek hitelt felvenni vagy kötvényt kibocsátani. A megyei önkormányzat 3 milliárd forint, Keszthely 4 milliárd forint értékben döntött már kötvénykibocsátásról, Lenti pedig 500 millió forint hitel felvételéről, de mindegyik önkormányzat ezzel a fejlesztéseit kívánja segíteni.

Letenyén 100 millió forint körüli hitel felvételében gondolkodnak, de a többi város legfeljebb akkor, ha uniós források önrészét kell előteremteniük. Vértes Árpád, Hévíz független polgármestere ugyanakkor arról számolt be, hogy bevételeikből 645 millió forintot "bankban helyeztek el".

Forrás: MTI