Elmaradt a taggyűlés

Elmaradt az FC Sopron labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaság csütörtökre meghirdetett taggyűlése a többségi tulajdonrésszel rendelkező olasz befektetői csoport képviselőinek távolmaradása miatt.

A klub hivatalos honlapjának beszámolója szerint az olaszok nem indokolták hiányzásukat, a képviseletükkel megbízott iroda meghatalmazott vezetője betegségre hivatkozva mondta le a részvételt a taggyűlésen.

Abdai Géza, Sopron sportért is felelős alpolgármestere közleményt adott ki, ebben többek között az olvasható, hogy múlt csütörtökön hangfelvétel is készült arról a megbeszélésről, amely a tulajdonosok képviselőivel közösen előkészítette - a végül elmaradt - tanácskozást és rögzítette a pontos helyszínt és időpontot is.

Az alpolgármester azt is megemlíti: a szerdán éjszakába nyúló rendkívüli közgyűlés felhatalmazta a 21 százalékkal kisebbségi tulajdonos önkormányzatot arra, hogy egy eurós vételi ajánlatot tegyen az olasz tulajdonosoknak a fennmaradó 79 százalékra, többek között erről kellett volna dönteni a taggyűlésen.

A soproniakat az idő is sürgeti, mert január 25-ig van lehetőségük fellebbezést benyújtaniuk az élvonalbeli licenc bevonása ellen. Ezt azonban csak akkor tehetik meg, ha pótolták azokat a hiányosságokat - APEH-tartozás, a klub játékosaival és alkalmazottaival szemben fennálló tartozások rendezése -, melyek a rajtengedély bevonásához vezettek. Amíg ezeket a problémákat nem oldják meg, új játékosokat sem igazolhatnak, miközben az első csapatból a bizonytalan helyzet miatt sorra távoznak a futballisták.

Abdai szerint az önkormányzat folyamatosan keresi a megoldást.

Forrás: MTI