Scorsese és a Stones nyitja a fesztivált

Martin Scorsese Rolling Stonesról forgatott dokumentumfilmjével nyílik meg az idei berlini nemzetközi filmfesztivál. Az Oscar-díjas rendező a Shine A Light című produkcióban a veterán brit rockbanda két, 2006 végén adott New York-i koncertjét rögzítette,

"Rendkívül izgatottak vagyunk, hogy ennek a kitűnő filmnek a világpremierjét kaptuk meg nyitó gálaestünkre" - nyilatkozta kedden Dieter Kosslick, a Berlinale fesztiváligazgatója. A szervezők azt is bejelentették, hogy az eseményen Scorsese mellett felvonul a Stones-csapat is.

A Rollig Stones a rocktörténet egyik legkiemelkedőbb együttese, amely a becslések szerint több mint 200 millió albumot adott el. 2005-be ismét összeálltak, és két évig turnéztak a világ körül.
Az 58. Berlinale február 7-én nyitja meg kapuit, s a nemzetközi filmes seregszemle 11 napig tart majd.

Forrás: MTI