Modern Art Orchestra koncert Fekete-Kovács Kornéllal

Fekete-Kovács Kornél karmester, trombita és szárnykürt-művész zenekarával, a Modern Art Orchestra formációval ad koncertet a MOMjazz sorozatban január 31-én Budapesten - tájékoztatta szerdán az esemény szervezője, a Hagyma Produkció az MTI-t.

Az ez alkalomra kibővített együttes repertoárjáról két zenekari darab hangzik el: Oláh Kálmán Concerto for Jazz Orchestra című műve és a Fekete-Kovács Kornél által komponált The Oak and the Bee című darab. A koncert vendégszólistája Oláh Kálmán (zongora), Zsoldos Béla (ütőhangszerek) és Dés András (ütőhangszerek).

A csaknem 20 tagból álló együttest Kovács László, a Miskolci Szimfonikusok igazgatója, a Magyar Rádió Szimfonikus Zenekarának első karmestere vezényli a XII. kerületi művelődési házban.
Kovács László az MTI-nek elmondta: olyan jónak tartja Oláh Kálmán kompozícióját, hogy korábban már fölkérte a szerzőt a mű szimfonikus változatának elkészítésére; a darabot a miskolci zenekarral többször is eljátszották.

Kovács László szerint Oláh Kálmán azzal is kiemelkedik a magyar dzsesszisták sorából, hogy képes a műfajban klasszikus szimfonikus formákban komponálni. A Concerto a klasszikus szimfonikus szerkezetben készült, van fő- és melléktéma, valamint visszatérés.

A Concerto for Jazz Orchestra Oláh Kálmán első nagyzenekarra írt darabja, 2002-ben mutatták be. A Concerto for Jazz Orchestra egyike első, Bartók ihlette darabjainak. A január 31-i koncerten a darab bigband változata hangzik el.

Fekete-Kovács Kornél The Oak and the Bee című alkotása - számos bigbandre írt kompozíció után - egyike az első daraboknak, amelyek ugyancsak a kortárs klasszikus zene és a dzsessz fúziójának létjogosultságát hivatottak alátámasztani. A darabot 2006-ban mutatták be a Művészetek Palotájában, azóta több alkalommal is műsorra tűzte a zenekar.

Forrás: MTI