Fákat döntöttek ki a hódok

Lébény polgármestere szerint "a média túllihegte" a hansági hódok okozta károkról szóló híradásokat, mert szerinte az éles fogú állatok csak alig ötven fát döntöttek ki a Lébény-Hany-csatorna partján - olvasható a szerdai Magyar Hírlapban.

A vékonyabb törzsekkel a hódok a folyócska felszínének egyharmadát rekesztették el, hogy a nekik táplálékul szolgáló halak és egyéb élőlények behúzódjanak a látszólag biztonságos közegbe, ahol aztán levadászhatják őket - mondta el a lapnak Kovács Gábor, aki cáfolta azt a neki tulajdonított hírt, mely szerint a hódok átrágták volna a töltéseket.

"A tudósítások szerint azt mondtam, az emlősök átrágták a töltéseket. Aki látott már hódvárat, az tudja, mekkora butaság mindez" - jelentette ki a polgármester.

Az egyik neve elhallgatását kérő helyi erdőtulajdonos viszont arra hívta fel a figyelmet, hogy a hód szigorúan védett állat ugyan, de az általa okozott kárt az állam nem téríti meg. A veszteség szerinte milliókban mérhető, s a helyzet a hódok szaporulata miatt évről évre rosszabb lesz.

A Magyar Hírlap emlékeztet arra, hogy a hód az 1850-es években pusztult ki Magyarországon, s visszatelepítése 2000-ben kezdődött Győr-Moson-Sopron megyében.

Forrás: MTI