Elhagyta az országot a késelő kisfiú

Szerdán délben háromnegyed 12 előtt néhány perccel hagyta el Magyarország területét Ártándnál az a személygépkocsi, amelyben hazaszállítják azt a román kisfiút, aki a múlt héten szúrt combon egy fiatalt Budapesten a Blaha Lujza téren - rögzítette a határá

Információi szerint a kisfiú a személygépkocsi hátsó ülésén középen ült, mellette két oldalon a BRFK ifjúságvédelmi munkatársa és a Gyermekvédelmi Szolgálat képviselője vették körül.

A kisfiút szállító személygépkocsi megállás nélkül hajtott át a határon a román oldalra, ahol megtörténik a hivatalos átadás.

Tafferner Éva, a BRFK szóvivője a helyszínen elmondta, hivatalosan déli 12 órakor adják át a gyereket a román hatóságoknak, majd a magyar oldalon rövid sajtótájékoztatón ismertetik az átadás körülményeit.

Az MTI korábbi információi szerint a kisfiút Csíkszeredára szállítják.
A gyereket befogadó Hargita megyei Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság ügyvezető igazgatója, Bartha Éva korábban a távirati irodának elmondta: megpróbálják a lehető legjobb körülmények közé helyezni Romániában a fiút.

Bartha Éva megerősítette azt is, hogy azonosították a kisfiú családját a Gyergyó-övezetben, és felmérték a szociális helyzetüket.

A 12 éves, román állampolgárságú gyermek múlt csütörtökön szúrt combon egy 15 éves fiút a Blaha Lujza téri villamosmegállóban, hogy megszerezze annak mp3-lejátszóját. a fiú életkora miatt nem büntethető.

Forrás: MTI