Bush elhatárolódott

Elhatárolódott a szaúd-arábiai látogatáson tartózkodó George Bush amerikai elnök kedden attól az amerikai hírszerzési értékeléstől, amely szerint Irán 2003-ban leállította atomfegyverprogramját.

Bush Abdallah bin Abdel-Aziz szaúdi uralkodóval folytatott megbeszélése után elmondta: tudatta vendéglátójával, hogy a tavaly decemberben közzétett - s az amerikai elnök szavai szerint egy független ügynökség által készített - jelentés dacára továbbra is veszélyt lát az iráni atomprogramban. Az irániak "veszélyt jelentettek, veszélyt jelentenek és továbbra is veszélyt fognak jelenteni, ha nem működünk együtt annak érdekében, hogy véget vessünk urándúsító tevékenységüknek" - hangoztatta Bush,
Forrás: MTI