Szex, vallás, politika

A VAM Art projekt keretében Hit-Erotika-Politika címmel nyílik kiállítás pénteken Budapesten; a tárlaton több mint félszáz fiatal képzőművész munkáit láthatja a közönség a Vam Design Centerben - tájékoztatta az MTI-t Wittek Zsolt, művészeti vezető.

Ismertetése szerint a tárlat 52 kortárs művész "vallomásait" mutatja be a hit, az erotika, a politika témakörében. A kiállítás a tavaly szeptember közepén indított VAM Art projekt része.
Wittek Zsolt összegzése szerint az előre megadott témák közül legtöbben az erotikát választották, kevesebben a vallás-metafizikával kapcsolatos gondolataikat fogalmazták meg, a politika mint téma pedig szinte egyáltalán nem foglalkoztatta az alkotókat.

A február 20-ig megtekinthető tárlaton láthatja a közönség a Nyócker című filmet producerként, a Zuhanórepülés című alkotást rendezőként jegyző Novák Erik festőművész képeit, valamint Szöllősi Géza vizuális művésznek, a Taxidermia című film látványtervezőjének munkáit is - tette hozzá.
A VAM Art projekt, amelynek megvalósítására mintegy hatvan művész és több üzletember fogott össze tavaly szeptemberben, a kortárs képzőművészet népszerűsítését, versenyképességének javítását tűzte ki céljául.

Vincze Miklós, a VAM Design Center alapítója korábban elmondta: a projektre a résztvevők az első évben 273 millió forintot fordítanak, a pénzügyi hozzájáruláson kívül részt vesznek a fiatal kortárs képzőművészek menedzsmentképzésében is.

A felajánlott összeget kommunikációs munkára költik, kiállításokat rendeznek, katalógusokat, kiadványokat jelentetnek meg, média-megjelenéseket szerveznek a művészeknek. Ebben az évben a programban résztvevő összes művésznek külön tárlatot rendeznek, amelyekhez aukciók is társulnak.
Forrás: MTI