Díszszemle a Vörös téren

Május 9-én, a Győzelem napján 1990 óta első ízben újra katonai díszszemle lesz a moszkvai Vörös téren - közölték kedden katonai források az Interfax orosz hírügynökséggel. A tervek szerint a díszszemlén egyebek mellett harckocsik, önjáró tüzérségi kilövőá

A régi időket idéző díszszemlén 6000 katona menetel majd a hadsereg új egyenruhájában. Moszkva közelében kiépítettek egy gyakorlóteret, amely megfelel a Vörös tér méreteinek, ott zajlanak majd a próbák. A moszkvai hatóságokkal már egyeztették a harci technika engedélyezett súlyát és felvonulásának útvonalát - mondta a forrás.
Forrás: MTI