Nem hallották a fűrésztől a vonatot

Feltehetően fűrész hangjától nem hallotta a közeledő vonatot az a két munkás, akit elgázolt a vonat a Borsod megyei Nyékládháza és Hejőkeresztúr között csütörtök délelőtt - mondta az MTI-nek a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatárs

Dobi Tamás a történteket felelevenítve elmondta, három munkás dolgozott fakivágási engedéllyel a sínek mellett, közülük ketten a sínen élezték a fűrészt, miközben harmadik társuk saját fűrészével fát vágott. Feltehetően az ő fűrészének hangjától nem hallották a személyvonatot, amely a két embert halálra gázolta.

Az elsődleges megállapítások szerint köd volt, emiatt a vonat vezetője későn észlelte a két férfit a síneken, és már nem tudott megállni - tette hozzá Dobi Tamás, hangsúlyozva, hogy az időjárási és a terepkörülmények is hozzájárultak a tragédiához.

A baleset körülményeit szakértő bevonásával közigazgatási eljárásban vizsgálja a rendőrség - mondta.

Korábban a rendőrség azt közölte, hogy két pályamunkás halt meg, majd a helyszínre érkezés után pontosított, hogy fakitermelők az áldozatok.

Sigulinszki Tibor, a MÁV szóvivője is megerősítette az MTI-nek, hogy nem vasúti alkalmazottakat gázolt a vonat. Azt mondta, a három ember feltehetően olyan tevékenységet végzett a sínek mentén, ami ott tilos.


Forrás: MTI