Gyurcsány a romák integrációjáról beszélt

A romák integrációja melletti mély elkötelezettségét hangsúlyozta a kormányfő egy, a témában rendezett konferencián szerdán a fővárosban. "Nem hiszek abban, hogy lehet két Magyarország. Nem hiszek abban, hogy lehet beszélni tisztességesen nemzetről és köz

Hozzátette: ugyanakkor osztja azoknak a véleményét, akik szerint az integráció több mint roma és nem roma gyerekek egy osztályban tanítása. Ehhez támogató pedagógiai módszerek, jelentős szakmai segítség szükséges. Az integráció nem egymás mellett élés, hanem az együttélés megtanulása - hangsúlyozta.

A miniszterelnök azt mondta, hogy olyan országot szeretne, ahol romának lenni nem egyenlő a mellőzöttséggel és szegénységgel.
Forrás: MTI