Hamilton nem becsüli le Kovalainent

A McLaren hétfői stuttgarti bemutatóján Lewis Hamilton még népszerűbb volt, mint csapattársa, de a brit versenyző tisztában van azzal, hogy ez nem sokáig lesz így, Kovalainen ugyanis nagyon gyors, és ez Hamilton szerint hamarosan eredményekben is meg fog

Heikki nagyon jól kezeli az autót, iszonyatosan gyors, úgyhogy meg sem kell kérdezniük, nem becsülöm le őt, sőt, nagyon is nagyra tartom - nyilatkozta a mosolygós Hamilton, aki hozzátette, a finnel bizonyára sokkal jobban szót ért majd, mint Fernando Alonsóval, akivel az egész tavalyi évet végigveszekedték.

Hamilton azt is elárulta, Kovalainennel való kiváló kapcsolatát segíti az is, hogy mindketten fiatalok még és mindketten tisztelik a másikat. A finn pilóta ugyanezen a véleményen volt.

- Lewis már tavaly is megmutatta, mire képes. Idén együtt még jobbak leszünk, mert mindig jobb teljesítményre sarkalljuk a másikat. Alig várom, hogy elkezdődjön a szezon - mondta Kovalainen.

Ron Dennis csapatfőnök csak annyit mondott amikor a két versenyző közti viszonyról kérdezték, hogy nem izgul. A sportvezető azt is elárulta, esze ágában sincs még visszavonulni, már csak azért sem, hiszen 2008 szerinte a McLaren éve lesz.

Forrás: samsungsport.hu