Jön A londoni férfi

Tarr Béla filmjét, A londoni férfi című alkotást január 31-től vetítik a magyar mozik - közölte Prukner Pál, a Hungarotop Kft. ügyvezetője hétfőn az MTI-vel.

Prukner Pál elmondta, hogy A londoni férfit, amelyet már számos külföldi városban, többek között Grazban, Ljubljanában, Torinóban, Tallinnban és Tajpejben is láthatott a nemzetközi közönség, a fővárosi és vidéki mozikban egyszerre fogják vetíteni. A budapesti filmszínházak közül a Művész mozit említette meg.

Ugyanakkor hangsúlyozta: mivel Tarr Béla munkája nem kommersz film, ezért kevesebb kópiával forgalmazzák.

Téni Gábor, A londoni férfi producere ehhez még azt tette hozzá, hogy a díszbemutatót a budapesti Francia Intézettel közösen rendezik az Uránia Nemzeti Filmszínházban január 28-án.

Tarr Béla alkotása Georges Simenon bűnügyi regényéből, Krasznahorkai László forgatókönyve alapján, magyar-francia-német koprodukcióban készült.

A forgatást 2005-ben kezdték Korzikán. A francia producer, Humbert Balsan öngyilkossága és cége, az Ognon Pictures jelentős adóssága miatt a munka néhány nap után félbeszakadt, majd tavaly márciusban folytatódott.

Az angolul és franciául forgatott, fekete-fehér filmben a főszereplőt, a kikötői pályaudvaron dolgozó, elmagányosodott váltóőrt, aki egy gyilkosság szemtanúja lesz, Miroslav Krobot cseh színész-rendező, feleségét pedig a brit Tilda Swinton alakítja.

Lányukat Bók Erika játssza, akit a közönség Tarr Béla Sátántangó (1994) című filmjében kislányként ismerhetett meg.

A többi szerepben Derzsi János, Szirtes Ági, Lázár Kati, Lénárt István, Almási Albert Éva, Pauer Gyula és Horváth Putyi látható. A film operatőre Tarr Béla berlini tanítványa, a magyar származású Fred Kelemen, míg a zenét Víg Mihály, a rendező korábbi filmjeinek komponistája szerezte.

Forrás: MTI