Idősen is okosodhatunk

Azt mondják, hogy öreg kutya már nem tanul új trükköket - ezt azonban minden valószínűség szerint fiatal ember találta ki, és nem volt igaza. A legújabb kutatások ugyanis azt bizonyítják, hogy a kor előre haladtával egyre nő az agy teljesítőképessége. Sok

Lars Larsen dán pszichológus, az Aarhusi Egyetem munkatársa 4300 amerikai katonát vizsgált meg; valamennyivel végeztettek intelligencia-tesztet, amikor felvették őket a hadseregbe, majd egy másikat húsz évvel később.

A két teszt összehasonlításakor kiderült, hogy a katonák - valamennyien vietnami veteránok - matematikai képességei a korral nem változtak, a verbális képességeik pedig kifejezetten javultak.

A tapasztalat okosít

Vagyis egyértelműen kiderült, hogy a korral okosodik az ember - hangsúlyozta Larsen a tanulmányában, amelyet az Intelligence című szaklapban tett közzé. A professzor elképzelhetőnek tartja, hogy képességeink javulását a tapasztalat okozza.

Ahogy az ember idősödik, egyre több tapasztalatot szed össze, egyre újabb kihívásokkal kénytelen szembenézni, mind ügyesebben képes szavakkal leírni a világot, és egyre jobban megállja a helyét benne.

Diploma 89 évesen

A kutatás szerint ez az előny meghaladja azt az egyébként közismert és tudományosan is alátámasztott hátrányt, amelyet az agysejtek elhalása okoz; ez a folyamat a harmincas éveinkben kezdődik.

Ha Larsen professzornak igaza van, akkor ezzel megmagyarázható az egyetemek gyakorlata; egyre gyakrabban fordul ugyanis elő, hogy "túlkoros" diákokat vesznek fel. Extrém példa William Cooperé, aki 89 éves korában, Nagy-Britannia legidősebb végzőseként kapta meg a szociológiai diplomáját a Wolverhamptoni Egyetemen.

Az özvegy nagypapa persze elismeri, hogy 70 év után nagyon nehéz volt újrakezdeni a tanulást, de mindenkinek csak tanácsolni tudja, hogy kövesse a példáját.

Forrás: inforadio.hu