Képviselői vagyonnyilatkozatokat raboltak

Betöréses lopás miatt indított nyomozást a rendőrség ismeretlen tettesek ellen, akik a Győr-Moson-Sopron megyei Edve községben feltörték a polgármesteri hivatal irodájának ajtaját és elvitték magukkal az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatát - közö

Az eset péntekre virradóra történt - tájékoztatott a 150 lakosú rábaközi település polgármestere.
Imre László elmondása szerint a tettesek szétverték az irodában talált széfet, amelyben pénzt nem, csak az önkormányzati képviselők vagyonnyilatkozatait találták.

A polgármester rámutatott: ezek a dokumentumok nyilvánosak, kár volt őket ellopni, hiszen más módon is betekinthettek volna a tolvajok, ha valóban ezekre voltak kíváncsiak.

Imre László véleménye szerint az elkövetők valójában pénzt kereshettek a hivatalban. A polgármester úgy gondolja, hogy a politikai indíték ebben az ügyben kizárható.

A Győr-Moson-Sopron megyei Edve községben a polgármesterrel együtt hattagú a képviselő-testület. Valamennyien függetlenként jutottak a grémiumba. A polgármester nem főállásban, hanem tiszteletdíjasként látja el a község első emberének teendőit.
Forrás: MTI