Visszajelzés az egyszázalékos felajánlásról

A KDNP kezdeményezi, hogy az APEH küldjön visszajelzést az adózóknak egyszázalékos felajánlásukról, s ha kell, ennek érdekében törvényt is módosítanának. Erről Soltész Miklós, a párt országgyűlési képviselője beszélt szombaton Budapesten tartott sajtótájé

"Felkérjük az adóhivatalt, hogy azok az útvesztők, amelyek az APEH-nek a különböző területein megtalálhatóak, ezek legyenek egy kicsit nyitottak, és jelezzék vissza ezentúl minden egyes adózónak, hogy a felajánlott egy százaléka célba ért-e, megkapta-e az a civil szervezet, megkapta-e az az egyház, amelynek küldték a felajánlást" - mondta Soltész Miklós. Jelenleg az adóhatóság sem az adózókat, sem a civil szervezeteket, egyházakat nem tájékoztatja a felajánlások célbaérkezéséről, az idei adóbevallásoknál azonban ezt már lehetővé kellene tenni - tette hozzá.

A politikus hangsúlyozta: amennyiben az APEH nem reagál a felkérésre, akkor törvénymódosító javaslatot nyújt be a KDNP az Országgyűlésnek.

Az MTI azon kérdésére, hogy miért nem az adótörvények tavaly év végi módosításakor vetették fel a kérdést a kereszténydemokraták, Soltész Miklós azt mondta: azért most foglalkoznak ezzel, mert most merült fel a probléma.

A távirati iroda azon felvetésére, hogy mekkora többletköltséggel járna a tájékoztatás, a politikus hangsúlyozta: ez kötelessége az államnak, itt nem a plusz költségekről kell beszélni.

Soltész Miklós elmondta: évente másfél millió ember juttatja el egyszázalékos felajánlását civil szervezeteknek, hétszázezren az egyházaknak segítenek így. A nem kormányzati szervezetek átlagosan 5.500 forintot kapnak egy-egy adózótól, az egyházak pedig 5.700-at - tette hozzá.

Soltész Miklós azzal kapcsolatban, hogy az MDF tavaly már kezdeményezte a felajánlásokról való tájékoztatást, az MTI-nek elmondta: készek együttműködni a Magyar Demokrata Fórummal is.

Hock Zoltán és Pettkó András MDF-es politikusok 2007 márciusában kezdeményezték egyebek mellett azt, hogy az adózók a jövőben kapjanak értesítést az APEH-től arról, hogy melyik civil szervezetnek, mekkora összeget juttattak egyszázalékos felajánlásukkal.

Forrás: MTI