Fenyő Iván bűnös

Első fokon bűnösnek találták Fenyő Ivánt. Az ítélet szerint a 28 éves színész gondatlanságból okozott közúti balesetet: áthajtott a piroson, hetvenöttel ment hetven helyett, ráadásul alkoholt is fogyasztott, mielőtt autóba ült.

Fenyő Iván tavaly április 19-én kora reggel hajtott át az egyik Hungária körúti piroson, amikor összeütközött a neki jobbról érkező kisteherautóval. A haszongépjármű keresztbe fordult az úttesten, sofőrje kulcscsonttörést szenvedett, agyrázkódást kapott, és megsérült a válla is.

A bíróság első fokon 105 ezer forintos büntetést szabott ki a filmsztárra, akit emellett egy évre eltiltottak a vezetéstől, és a perköltségeket is meg kell térítenie, amely további 120 ezer forintot jelent.
A nagyításhoz kattintson a képre

Fenyő Iván vallomásában elmondta, hogy előző este egy társaságban megivott három sört, evett is, de mivel nem érezte jól magát, hamar lefeküdt. Másnap hajnali ötkor kelt, s mivel nem volt jobban és nem készült sehova, barátai tanácsára megivott egy-másfél deci abszintot. Ezt követően jött egy telefonhívás, hogy be kell mennie szinkronizálni a Mafilmbe.

A színész szerint végig zöldhullámban haladt, követve az előtte állókat, majd a Hős utcába érve egy fehér furgon vágott elé keresztbe, s hiába fékezett, hiába
akarta elkerülni az ütközést, tehetetlen volt. A szakértői vélemény szerint ugyanakkor már legalább három másodperce tilosat mutatott a készülék. A szakértői vizsgálat azt is kiderítette, hogy Fenyő hetvenöt, a vétlen sofőr huszonnyolc km/órával haladt az ütközéskor.

A színész a sérült sofőr minden eddigi költségét megtérítette, továbbá a bíróság előtt megállapodtak a további kártérítéseket illetően, a bírónő azonban ennek ellenére elutasította az eljárás felfüggesztésére irányuló közös kezdeményezést, hiszen "nem hagyhatták figyelmen kívül az alapvető KRESZ-szabályok megsértését".(Blikk)