Nevezési csúcs a Héraklész Kupán

Ahogy bő három évtizede rendszeresen, úgy idén is a juniorok versengésével kezdődik a hazai és egyben nemzetközi vívóév: a péntektől vasárnapig tartó budapesti hatfegyvernemes Világkupa-viadalon az előzetes nevezések alapján 39 nemzet 987 képviselője indu

A versenyt hatodik éve támogatja a Nemzeti Utánpótlás-nevelési Intézet (NUPI), amely az elmúlt évtől már a Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet (NUSI) keretében végzi tevékenységét. Amint azt a szervezet képviseletében Szabó Tamás utánpótlás-nevelési igazgató a Héraklész Világkupa szerdai sajtótájékoztatóján elmondta, általában a fiatalok felkészüléséhez nyújtanak segítséget, de a vívószövetség vezetői annak idején meggyőzték őket, hogy ezt a megmérettetést is érdemes támogatni, már csak azért is, mert a mezőny nagyobb és erősebb, mint akár egy világbajnokságon.

A hazai utánpótláskorúak számára remek lehetőség nyílik a felmérésre, ugyanis szakáganként húsz magyar indulhat. Köztük lesz néhány, már a felnőttek között is bizonyított vívó, így a kardozó csapatvilágbajnok Szilágyi Áron, továbbá az ugancsak kardozó Pető Réka, illetve a tőröző Bíró Péter és Széki Bence. Mellettük kiemelkedő junior eredményekkel rendelkező vívók is pástra lépnek, így a párbajtőröző Antal Edina, illetve Budai Dániel és Peterdi András.

A legnagyobb mezőny, a férfi párbajtőrözőké, 219 fős.

A versenyeket a Syma Sport- és Rendezvényközpontban bonyolítják le. A program minden nap 9 órakor kezdődik, a döntős szakaszra várhatóan 18 órától kerül sor. Pénteken a női (9 ó) és férfi tőrözők (12 ó), szombaton a női párbajtőrözők (9 ó) és kardozók (12 ó), vasárnap pedig a férfi párbajtőrözők (9 ó) és kardozók (12 ó) szerepelnek.

Forrás: MTI