Iskolákban osztják a Szentírást

Az általános iskolák könyvtárai számára ingyenesen osztja a Szentírást a Magyar Bibliatársulat a Biblia Éve alkalmából; további kezdeményezésük az "Ajándékozz egy Bibliát 2008-ban!" akció, valamint az Újszövetség után az Ószövetség mp3 formátumú kiadása -

A 12 protestáns illetve ortodox egyházat magában tömörítő Magyar Bibliatársulat a katolikus Szent Jeromos Társasággal közösen 2006 vége óta szervezi a Biblia Évét, amelynek jelmondata az újszövetségi Jelenések könyvéből való: "Boldog, aki olvassa". Terveik szerint a forgalmasabb helyeken álló templomok előtt az óriásplakátokat idéző molinókon hívják majd fel a figyelmet a Biblia Évére - mutatott rá.

A rendezvénysorozat célja kettős: egyrészt felhívja a figyelmet a Szentírás értékeire és arra, hogy az egyházak őszintén ajánlják annak tanításait a társadalomnak. Másrészt azon a helyzeten is szeretnének változtatni, hogy a Bibliával kapcsolatos információkat az emberek egyre gyakrabban szerzik be szerintük megbízhatatlan forrásokból, mint például a Da Vinci-kód című regény - tette hozzá.

Az eseménysorozatnak három központi programja lesz. Tudományos szimpóziumot tartanak Esztergomban a Szent Adalbert Lelkiségi és Konferencia-központban június 23-26. között a Biblia szekularizált és fogyasztói társadalomban betöltött szerepéről. Erre a teológusokon kívül a határtudományok képviselőit, többek között kommunikációs szakembereket, művészettörténészeket is meghívták - közölte a főtitkár.

A Művészetek Palotájában bibliai ihletésű kórus és orgonaművekből rendeznek szeptember végén koncertet, majd novemberben megnyitják az Országos Széchényi Könyvtárban a bibliafordításokról és kiadásairól szóló kiállítást, amely előreláthatóan 2009 márciusáig lesz látogatható. Ez utóbbit filmekkel, képzőművészeti alkotásokkal igyekeznek interaktívvá tenni - jegyezte meg.

A Biblia Éve keretében számos helyi rendezvényre is sor kerül, amit az erre rendszeresített honlapon lehet nyomon követni. A helyi gyülekezetek kezdeményezésére színházak, könyvtárak, iskolák, kultúrházak csatlakozhatnak a kezdeményezéshez - emlékeztetett.

A Biblia Évéhez kapcsolódóan a Magyar Bibliatársulat 4 ezer példányban úgynevezett "Ötlettárat" adott ki, amely az egyházi év ünnepeihez ad információt, és segítséget nyújt a különböző közösségekben - idősek otthona, kismamák, óvodások - szervezendő bibliakörökhöz - mutatott rá Pecsuk Ottó.
Az 1991-ben alakult közhasznú Magyar Bibliatársulat Alapítvány célja a Biblia magyar szövegének fordítása, gondozása és népszerűsítése, továbbá a Biblia tanulmányozását segítő művek kiadása, és a bibliaterjesztés Magyarországon és a határon kívül élő magyarok között. Bevételeit a hívek adományaiból, a Biblia kiadásainak jogdíjaiból és pályázatokból nyeri - tájékoztatott Pecsuk Ottó.

Elmondása szerint a Biblia Éve megrendezésének ötlete a Nyugat-Európában német és francia nyelvterületen 2003-ban megrendezett ökumenikus kezdeményezés sikeréből indult ki. A felmérések alapján akkor a német, francia és svájci lakosság több mint 50 százaléka szerzett tudomást valamilyen formában az eseménysorozatról.

Forrás: MTI