Peches tettest fogtak el

Négy nap alatt négy településen öt bűncselekményt követett el több-kevesebb sikerrel egy 22 éves férfi az óév végén Zalában: sikkasztott, lopott, betört, gyújtogatott, mire a rendőröknek sikerült elfogni.

A sorozatot azzal kezdte, hogy december 28-án Nagykanizsán kölcsönkért egy mobiltelefont, de azt nem vissza, hanem eladta. Másnap éjjel Sandon felgyújtotta egy ház padlásterét, menekülés közben pedig kiszúrta a háziak autójának kerekét, nehogy utolérjék. A tűzben szerencsére senki nem sérült meg, a tűzoltók időben eloltották a lángokat.

A férfi nem sokkal később Kisfakoson autót próbált lopni egy ház udvaráról. Sikertelenül, mert tolatás közben beszorult két bokor közé, ezért kénytelen volt kereket oldani. Szilveszter napján Nagykanizsa közelében is eredménytelenül próbálkozott, akkor két pincét tört fel, de semmit nem tudott elvinni.

Az újévre virradó éjszaka Letenyén egy lakásba is betört, ahonnan műszaki cikkeket, ékszereket és készpénzt vitt magával, összesen mintegy 130 ezer forint értékben.

Az ünnepi éjszaka után nem sokáig alhatott a fiatal férfi, mert a nyomozóknak sikerült elfogniuk, és lefoglalták nála a betörésből származó tárgyakat is. A peches tettes ellen betöréses lopás, ugyanennek kísérlete, valamint közveszélyokozás, jármű önkényes elvétele és sikkasztás miatt is büntetőeljárás indult.

Forrás: MTI